Fülhallgatók, és amit érdemes tudni róluk

A fülhallgatók kétségtelenül hasznos kis eszközök, amelyek számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek. Kompakt kialakítással rendelkeznek, így kényelmesen használhatók akár munka vagy sportolás közben is. A drótnélküli változatok nem akadályoznak bennünket a szabad mozgásban. A tárolásuk nem okozhat gondot, hiszen bármely zsebben elférnek. Kifejezetten kedvező áron vásárolhatjuk meg őket, így nem kell komolyabb összeget szánnunk rájuk.

Természetesen rendelkeznek néhány olyan tulajdonsággal is, amit hátrányként említhetünk… A fülhallgatók nem alkalmasak a környezeti zajok kizárására, így használat során nem tudjuk kizárni a külvilágot – ez persze bizonyos értelemben hasznos is lehet, hiszen a nagy hangszigetelő képességű fejhallgatók az egyik legfontosabb érzékszervünket tompítják el, ami veszélyforrást jelenthet például közlekedés közben... Azt is érdemes megemlíteni, hogy számos modell esetében kifejezetten sérülékenyek lehetnek a vezetékek, sérülés esetén pedig romlik a hangminőség, vagy használhatatlanná válik maga a fülhallgató is. A piacon megtalálhatók a néhányszáz forintos eszközök is; noha ezek alapvető funkciójukat maradéktalanul képesek ellátni, kicsit nagyobb felhasználói igények esetén válasszunk inkább a kicsit magasabb árkategóriából!

Természetesen felvetődik a kérdés, hogy milyen fülhallgatót érdemes választani, amelyik képviseli a legjobb ár-érték arányt… Érdemes tudni, hogy többféle szerkezeti kialakítással találkozhatunk; az egyik a fülbe dugós, a másik a fülre akasztós változat. A döntésünket elsősorban attól kell függővé tennünk, hogy a fülhallgatót milyen körülmények között szeretnénk használni, utazás vagy sportolás közben van-e szükségünk rá…

A fülre akasztható modellek rendelkeznek egy kampóval, ami segít a rögzítésben. Ezeket a változatokat elsősorban sportoláshoz fejlesztették ki, de utcai használat során is jó megoldást biztosítanak. Ez a típus kifejezetten kényelmes lehet, de ülőmunka során szükségtelen ilyet választani. A hallójárathoz illeszthető, egyszerű fülhallgatók apró mérettel rendelkeznek, ennek köszönhetően kényelmesen viselhetők. Emellett meg kell említeni azokat a fülhallgatókat is, amelyeket kifejezetten a hallójáratban helyezünk el, így ezek hatékonyan zárják ki a külső zajokat. Jó megoldást biztosítanak irodai munkavégzés során, amikor a zavaró zajokat meg szeretnénk szüntetni, de a használatuk nem javasolt a közlekedésben, gyaloglás során sem!

Miután kiválasztottuk, melyik típus a leginkább megfelelő számunkra, sok más szempontot is érdemes szem előtt tartani. Ezek közül a legfontosabb, természetesen, a hang minősége. Ha valóban minőségi hangzást szeretnénk élvezni, abban az esetben minőségi lejátszóra és megfelelő veszteségmentes hangfájlokra lesz szükségünk. Ez esetben is igaz a mondás, hogy a lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem. Ha megfelelő minőségű lejátszóval rendelkezünk, válasszunk minőségi fülhallgatót és kiváló zeneforrásokat. Meg fogjuk tapasztalni a különbséget.

Fontos lehet a hangerőszabályzó is. Érdemes tudni, hogy nem rendelkezik minden egyes fülhallgató ilyen szabályzóval, pedig kifejezetten hasznos lehet. Ha a fülhallgatónak van saját hangerőszabályzója, abban az esetben nem kell magán a lejátszón állítani a hangerőt. Egy okostelefon esetében kifejezetten körülményes lehet a hangerő rendszeres állítgatása, így valóban érdemes körültekintően dönteni.

Oda kell figyelnünk a csatlakozó típusára is. Különösen abban az esetben kell odafigyelnünk a választásra, ha többféle eszközt is szeretnénk használni; mobiltelefont, táblagépet, zenelejátszót… A legtöbb esetben 3,5 mm-es sztereó jack csatlakozóval találkozunk, ez szinte minden eszköz esetén csatlakoztatható. Mindenesetre érdemes vásárlás előtt ellenőrizni, milyen csatlakozásra van szükségünk!

Érdemes szót ejteni magáról a kábelről is. Mindenképpen fontos, hogy elég hosszú legyen ahhoz, hogy a mobiltelefont zsebre tudjuk vágni, vagy laptophasználat esetén is kényelmesen tudjuk mozgolódni. Noha ma már vásárolhatunk hosszabbító kábeleket is, miért fizetnénk kétszer egyazon funkciót ellátó eszközért? Ha mégis a hosszabbító kábel mellett döntünk, abban az esetben figyeljünk arra, hogy a hosszabbító minősége megegyezzen a fülhallgató minőségével! Ez esetben is érvényes a leggyengébb láncszemről szóló megállapítás. Viszont azt is érdemes elmondani, hogy jobb elkerülni a túlontúl hosszú kábeleket, hiszen ezek használata kényelmetlen lehet, könnyedén gubancolódhatnak, és folyton beleakadnak mindenbe, ami növeli a kábelsérülés valószínűségét.

Érdemes arra is figyelmet fordítani, a fülhallgató milyen fülillesztékkel rendelkezik. Mint tudjuk, a fülhallgatók abban az esetben képesek a legjobb zenei élményt nyújtani számunkra, ha megfelelően illeszkednek a hallójárathoz. Ez a célt szolgálják a különböző fülillesztékek. A szivacs fülillesztékek egyre inkább kiszorulnak a használati körből; noha kényelmesek, jelentősen megváltoztatják a hangképet, emellett kifejezetten sérülékenyek is… A szilikonillesztékek ma igen elterjedtnek mondhatók. A legjobb megoldást az úgynevezett Comply memóriahabos fülillesztékek jelentik, amelyek ma még nem elterjedtek, de egyre gyakrabban találkozhatunk velük.

A BAUHAUS szakáruházak és webshop kínálatában megtalálhatjuk az igényeinknek leginkább megfelelő fülhallgatókat.

Card logos