TV-konzol

A televíziózás akkor nyújt igazi élményt, ha falra szereljük fel a készüléket. Ehhez, természetesen, TV-konzolra van szükségünk. Nem könnyű eligazodni a bőséges kínálatban, rengeteg típus létezik. Vásárláskor mindannyian szeretnénk a legmegfelelőbbet kiválasztani, ennek érdekében érdemes időt és energiát áldozni a számunkra leginkább alkalmas TV-konzol kiválasztására.

A legalapvetőbb, legegyszerűbb modellek már pár ezer forintért beszerezhetők, azonban a drágább, minőségi darabok egészen magas áron, akár több tízezer forint ellenében érhetők el.

A magasabb árfekvésű termékek természetesen "okosabbak" is, azonban csak akkor érdemes ilyeneket választani, ha televíziózás során kihasználjuk az extra képességeit, ha azonban csak azt szeretnénk, hogy az adott TV-konzol megtartsa készülékünket, akkor nem feltétlenül a legmagasabb árfekvésű darabok között kell keresgélnünk.

Mit várunk el egy állványtól?

Elsődleges szerepe mellett, ami, természetesen, nem más, mint a televízió megtartása, elvárható tőle, hogy igény szerint a TV-készülék is vele együtt mozdítható legyen.

A legegyszerűbb típusú modellek egy nagyon egyszerű sínből és a rájuk kapcsolható tartókból tevődnek össze. Csavarok segítségével tudjuk a síneket a falhoz rögzíteni, a televízióhoz pedig a tartókat kell hozzácsavarozni. Amikor mindezzel készen vagyunk, nem marad más hátra, mint a televízió felakasztása. Egyetlen egy esetben végezhetjük rosszul ezt a folyamatot, ha ferdén fúrjuk a falba a csavarokat. Ha nincs a szerszámkészletünkben vízmérték, akkor olyan modellt is vásárolhatunk, amelyhez tartozik egy vízszintező. Ha van elegendő hely a készülék számára, akkor gyorsan, egyszerűen és zökkenőmentesen el tudjuk végezni televíziónk falra szerelését.

Vásárláskor vegyük figyelembe a tévé súlyát is. Nem azt jelenti, hogy fürdőszobai mérlegen pontosan le kell mérnünk a készüléket, hanem meg kell nézni a televízió csomagolásán, vagy a mellékelt útmutató könyvben, a termék súlyát, és ennek függvényében kiválasztani a megfelelő TV-konzolt. Azt is szem előtt kell tartani, milyen távolságra találhatók egymástól a hátoldalon lévő rögzítési pontok, ezeket is a televízió használati útmutatóján tudjuk ellenőrizni, azt viszont, hogy az adott tartót mekkora súlyú televíziók rögzítésére tudjuk használni, természetesen, a TV-konzol útmutatóján tudjuk megtalálni. Semmiképpen ne rögzítsünk nagyobb súlyú televíziót az állványon, mint amit a TV-konzol gyártói meghatároztak!

A fent említett állványok a legegyszerűbbek, azonban, ha szeretnénk tévékészülékünket mozgatni, állítgatni a falra rögzített TV-konzollal együtt, vagyis szükségünk van a tévé fordítgatására, eldöntésére, akkor már egy fokkal magasabb kategóriájú termékek között kell keresgélnünk. A televízió súlyának figyelembevétele, természetesen, továbbra is követelmény, azaz a TV-konzol korlátait továbbra sem téveszthetjük szem elől, egy 30 kilogramm súlyú tévéhez nem árt olyan modellt választani, amit 40 vagy 50 kilogrammos tévéhez terveztek és gyártottak. Ezzel az eszközzel masszívan tudjuk rögzíteni készülékünket, nem kell aggódni, hogy kiszakad a falból, vagy akár terhelés alatt sérülést szenved a tévé vagy a tartó. Abban is van különbség az alacsony és magasabb kategóriás termékek között, hogy milyen lehetőség kínálkozik a tévé mozgatására, illetve abban, hogy a mozgatást milyen eszközökkel érhetjük el.

A gyártók fontosnak tartják magának a TV-konzolnak a súlyát is feltüntetni, ennek nincs olyan nagy jelentősége, mint annak, hogy az adott termék mekkora súlyt képes megtartani. Azt nem kell ecsetelni, magyarázni, hogy a készülék megdöntése, elfordítása miért előnyös. Azonban a vásárlói véleményekből kitűnik, hogy a faltól mért távolság nem jelent különösebb értéket a vásárlók körében, azaz nem sorolják az extra kategóriák közé. Abban az esetben jelenthet értéket, ha nagyon kevés a hely, és a tartót egy szekrény nyílásában tudjuk csak elhelyezni, így előnyös, ha el lehet húzni a tévét a faltól. Emellett a kábelek elvezetése sem mindig könnyű feladat. A minőségi állványok kiegészítője a kábelelvezető-nyílás is.

Azonban azzal a ténnyel tisztában kell lennünk, hogy a mozgathatóságnak is vannak korlátai. A túl nehéz, a 46-50 colos méret feletti készülékek már nem mozgathatók, vagyis túl nehezek ahhoz, hogy biztonságosan megtartsa őket az állvány. Mivel nincs lehetetlen, természetesen találhatunk a nagyméretű tévék mozgatásához is megoldásokat, de ez már komolyabb anyagi kiadást jelenthet számunkra. Azt is tudnunk kell, hogy e területen már egy kicsit szűkösebb kínálattal találkozunk.

Anyag tekintetében elmondhatjuk, hogy a TV-konzolok általában fémből készülnek. Ezáltal megbízhatóak, erősek és időtállók. Könnyen tisztíthatók. Szobafestés alkalmával leszerelhetjük őket a falról, vagy óvatosan befedve megvédjük őket a festéktől.

Minden egyes termék termékleírásában feltüntetik a forgatás lehetőségét, dönthetőséget, a faltól mért távolságot és az egyik legfontosabb jellemzőjét, hogy hány kilogrammos tévékészülékkel terhelhető, sőt nem csupán a súly jelenthet korlátokat, hanem a képernyő átmérőjének nagysága is.

Színeit illetően elmondhatjuk, hogy ezek a TV-konzolok követik a tévékészülékek aktuális trendjeit, tehát színviláguk teljesen megegyezik a rajtuk elhelyezett televízióéval, vagyis jellemzően feketék vagy sötétszürkék.

Válogassunk hát kedvünkre a gazdag kínálatból jobbnál-jobb termékek közül. A gazdag választék birtokában, a döntéshozatalban segítségünkre lehet igényünk, tévénézési szokásunk, szobánk mérete és típusa és az, hogy mennyi pénzt szeretnénk áldozni TV-konzolra. Miután ezeket átgondoltuk, indulhat a vásárlás!

Card logos