A gázkazán, és amit tudni érdemes róla

A gázkazán kiválasztása odafigyelést igényel, hiszen hosszú évekig fogjuk használni. Érdemes tehát időt szánni a gázkazánokkal kapcsolatos legfőbb tudnivalók megismerésére.

Ha gázkazán vásárlása mellett döntöttünk, biztosak lehetünk abban, hogy kondenzációs gázkazánt fogunk vásárolni. Ebben azért lehetünk biztosak, mert csak ez a típus vásárolható az EU területén. Emellett viszont sok más szempontot érdemes figyelnünk annak érdekében, hogy a számunkra legjobb gázkazán mellett dönthessünk.

Az első fontos szempont, amit figyelembe kell vennünk, az égéstér fajtája. Kétféle megoldással találkozunk; nyílt és zárt égésterű kazánokkal. De mit jelentenek ezek a kifejezések? Az égéstér tulajdonképpen arra vonatkozik, hogy a kazán honnan jut az égéshez szükséges oxigénhez. Nyílt égésterű kazánok esetében a kazán a helyiség levegőjét használja. Mondani sem kell, hogy ez a veszélyesebb megoldás, hiszen egy meghibásodás akár elégtelen égéshez és szén-monoxid felszabadulásához vezethet. Szerencsére a korszerű kazánok ma már jellemzően zárt égéstérrel rendelkeznek, vagyis az égéshez szükséges levegőt egy kétosztású kéményen keresztül, a kültérből nyerik. Ez a megoldás sokkal biztonságosabb, hiszen egy meghibásodás során sem kell szénmonoxid-mérgezéstől tartanunk. Ráadásul az ilyen kazánok hatékonyabbak a fűtőanyag elégetése során, alacsonyabb hőmérsékletű füstöt bocsátanak ki, így kevesebb szennyezőanyag kerül a levegőbe, tehát környezetbarátnak is tekinthetők.

Az alacsony árkategória legnagyobb előnye, természetesen, maga az ár, egyes készülékek már kifejezetten kedvező feltételek mellett vásárolhatók meg. Ugyanakkor nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy jelen esetben az alacsony árkategóriába tartozó, de mindenképpen megbízható minőséget képviselő gázkazánokra gondolunk. A BAUHAUS szakáruházak kínálatában megtalálható, olcsóbb gázkazánok is megbízható minőséget, illetve jó ár-érték arányt képviselnek.

A középső árkategóriába tartozó készülékek tekinthetők a legnépszerűbbnek. A legtöbben ezeket a kazánokat keresik, nem véletlenül. Az anyaghasználatuk kiváló, gyakran a legkorszerűbb vezérlési megoldásokkal is rendelkeznek. De ha prémium minőségű készülékre vágyunk, akkor a felső árkategóriából kell választanunk. Ezek a készülékek számos automatizmust biztosítanak számunkra, így a használatuk rendkívül kényelmes és komfortos.

El kell döntenünk azt is, hogy sima fűtőkészüléket vagy inkább úgynevezett kombinált készüléket szeretnénk használni. A kombinált berendezés nemcsak a levegőt képes felmelegíteni, hanem a szükséges melegvízellátást is biztosítja. Különösen abban az esetben érdemes kombinált készüléket választani, ha elavult villanybojlerrel rendelkezünk, amely cseréje előbb vagy utóbb úgyis elkerülhetetlen lenne. Ráadásul egy ilyen készülékkel nagy valószínűséggel spórolhatunk is, hiszen a melegvíz előállításának költsége várhatóan alacsonyabb lesz.

Ha úgy döntünk, hogy a melegvíz előállítását gázkazánnal végeznénk, kétféle megoldással találkozunk; úgynevezett átfolyós és tárolós vízmelegítővel. Átfolyós megoldás esetén a kazán magát az átfolyó vizet melegíti, így ez esetben a kazán teljesítménye nagy jelentőséggel bír. Tárolós vízmelegítő esetén mindig rendelkezésre áll a szükséges mennyiségű melegvíz, azonnal élvezhetjük a tusolást, illetve több helyen is folyathatjuk egyszerre – akár a fürdőben és a konyhában is.

A BAUHAUS szakáruházakban és webshopban minőségi gázkazánokkal találkozunk, amelyek kiváló választást jelenthetnek számunkra!

Card logos