Kéziszerszámok

Megtekintés Rács Lista
Növekvő sorrendbe Csökkenő sorrendbe

KÉZISZERSZÁMOK

A BAUHAUS szakáruházak és webshop kínálatában a kéziszerszámok gazdag választéka várja a látogatókat. Ezekről az eszközökről elmondhatjuk, minden háztartásban alapfelszereltségnek számítanak, az apróbb munkák elvégzéséhez elengedhetetlenek.

Nézzük, melyek azok a munkák, amelyekkel a kevésbé gyakorlott ház-, illetve lakástulajdonos is meg tud küzdeni anélkül, hogy mestert kelljen hívnia, persze, megfelelő kéziszerszám segítségével!

A szegek és csavarok falba és egyéb eszközökbe történő fúrása, illetve beékelése nem nagy kihívás senki számára, azonban ennek a folyamatnak az elvégzéséhez mindenképpen valamilyen szerszámra lesz szükség.

Egészen könnyű képeket, fali díszeket könnyedén elhelyezhetünk egy apró szög és egy megfelelő kalapács segítségével. A vakolatba egészen vékony szögeket tudunk beleverni, másfél, esetleg két milliméter átmérőjű szögeket. Nagyobb, nehezebb képek felfüggesztéséhez már fúrógépre van szükség.

Kalapácsok számos típusa közül válogathatunk. A kalapács egy nagyon egyszerű, régi szerszám, az ember már a legrégibb időkben is használt ütésre alkalmas, egyszerű eszközöket. Különböző elnevezései voltak (pl. szakóca, marokkő), de mindegyik ugyanarra szolgált, ütni lehetett vele.

Mára már igen gyors és szerteágazó fejlődési folyamaton ment át a kalapács, mint ahogy sok más kéziszerszám is, ugyanis, ahogy a szakmák kialakultak, fejlődtek, egyre többféle eszköz került a háztartásokba, így a kalapácsgyártók is alkalmazkodni próbáltak és próbálnak az egyre bővülő igényekhez. A kalapács a kovácsmesterség jelképévé vált. A kalapács nyele általában fa, vagy újabban műanyag, de a modern, ma készülő kalapácsok üvegszálas, szénszálas, vagy más, erősített anyag felhasználásával is készülhetnek. A kalapács feje rendszerint fém vagy valamilyen vasanyag. Lehet keményebb vagy lágyabb anyagból. Anyagai között megtaláljuk még a fa, a műanyag és a gumi különböző keménységű fajtáit is.

Mint ahogy a kalapács a kéziszerszámok egyik alaptartozéka, így a csavarok ki- és becsavarozásához elengedhetetlenül fontos egy csavarhúzó, avagy egész csavarhúzókészlet beszerzése. Amennyiben készletet, vagy külön darabokat vásárlunk, érdemes két vagy három darab laposfejű csavarhúzót és egy vagy két darab csillagfejű csavarhúzót is vásárolni. Sok olyan háztartási munka van, amelyet csak megfelelő méretű csavarhúzó segítségével tudunk elvégezni, így például izzócsere alkalmával, elemcsere esetén, kilincs javításánál, és számos más esetben szükség lehet megfelelő csavarhúzóra.

A csavaranya lazításához és becsavarásához szintén, a csavar méretétől függően, villáskulcsra is szükség lehet. Ez is a kéziszerszámok egyik fontos eleme. Hosszú időre vásároljuk, így érdemes beszerzés előtt alaposan tájékozódni, és semmiképpen nem spórolni a beszerzés során.

A BAUHAUS szakáruházak és webshop kínálatában itt találjuk meg a hajlítható nyelű fűrészt is, ami szintén jó szolgálatot tehet fűrészeléskor, mivel, szakadásmentes vágást biztosítva, precízen és tisztán tudunk dolgozni vele. Vágóéle tetszőlegesen, akár 180°-ban fordítható, és kialakításának köszönhetően mind jobb-, mind balkezesek használhatják.

 

Amennyiben csőgörényre lenne szükségünk, azt is itt tudjuk beszerezni. A szó hallatán sokan egyfajta állatra gondolnak, azonban ebben az esetben a csőgörény nem más, mint a dugulások elhárítására használt szerkezet, amelyet a BAUHAUS szakáruházak és webshop kínálatából könnyedén beszerezhetünk.

Ez is azon szerszámok egyike, amelynek használatához nem kell felkészültség, szaktudás, csupán némi kézügyesség és odafigyelés, és eredményesen el tudunk vele hárítani bármiféle dugulást. Szerelők és duguláselhárító szakemberek megkeresése előtt próbáljuk ki a csőgörényt, ez valójában nem más, mint egy spirál, ami, megfelelő kialakításának köszönhetően, levezethető a lefolyócső mélyebb részeire, ahol a dugulás keletkezett. A csőgörénynek van egy villára emlékeztető része, ennek segítségével a csövek oldaláról a legmakacsabb szennyeződéseket is el tudja távolítani.

Essen szó a fogókról is! A kéziszerszámok között keresgélve különböző típusú fogókat találhatunk. A fogók között három különböző alaptípust kell megemlíteni, amire biztosan szükség lesz a mindennapi, kisebb-nagyobb szerelési munkálatok során.

Első a csípőfogó, ezt különféle huzalok, kábelek, csomagolt áruk felbontásánál tudjuk használni, második a szögek kiszedésére alkalmazható harapófogó, harmadik pedig az univerzális fogó, amelyekkel szinte minden makacs csavart meg tudunk lazítani.

Válasszunk mindig minőségi szerszámokat, mert a silány termék könnyen eltörhet, így akár sérülést vagy bosszúságot okozhat!