Munkalap

Megtekintés Rács Lista
Növekvő sorrendbe Csökkenő sorrendbe

MUNKALAP – VÁLASSZUK IGÉNYEINK SZERINT!

Időnként a konyha teljes felújításra szorul; ilyenkor megszabadulunk a régi, elhasználódott bútortól, és újat választunk. Nem mindegy azonban, hogy milyen bútor mellett döntünk, és az sem mindegy, hogy milyen munkalapot választunk.

A konyhai munkalapról relatív kevés szó esik, de legalább annyira fontos szerepet tölt be a mindennapi használat során, mint maga a szekrény. Sőt, ez az a felület, ami gyakorlatilag megkerülhetetlen, bármihez is kezdünk a konyhában. A megfelelő munkalap kiválasztása azonban nem is olyan egyszerű, mint elsőre tűnik. Különböző anyaghasználattal és színválasztékkal találkozunk, ráadásul az árak is igen eltérők lehetnek.

Mindenekelőtt azt kell eldöntenünk, hogy milyen anyagból készült munkalapot látnánk szívesen a konyhánkban. Természetesen nem tudjuk kijelenteni, hogy egyik vagy másik anyag tökéletesen megfelel az igényeknek, más anyaghasználatot pedig kerülni érdemes. Vegyük figyelembe a saját igényeinket, illetve a különböző anyagok jellemző tulajdonságait!

Manapság kifejezetten népszerűek és keresettek a speciális műanyag bevonattal készült munkalapok. Természetesen nem a silány műanyagokra kell gondolni; az ilyen bevonattal készült lapok kifejezetten strapabírók, nagyszerűen ellenállnak a kisebb-nagyobb fizikai behatásoknak, ráadásul nehezen karcolódnak. Ha meg is jelenik rajtuk néhány karcolódás, az aligha lesz észrevehető. Mivel rendkívül széles választék áll rendelkezésünkre ilyen munkalapokból, így bármilyen bútorhoz és csempéhez megtalálhatjuk a tökéletes textúrát. A műanyag munkalapok tisztítása nem okoz gondot, különböző tisztítószereket használhatunk.

Kifejezetten népszerűek az ásvány utánzat munkalapok is. Ezek kifejezetten elegáns megjelenést biztosítanak a konyha számára, nagyszerűen illeszkednek a rusztikus lakberendezési elemekhez. Többféle mintázattal és színnel találkozhatunk, így kiválaszthatjuk az igényeinknek és az ízlésünknek leginkább megfelelőt. Nagyszerűen kombinálható világosabb és sötétebb bútorlapokkal is. A felülete rendkívül sima, nem tartalmaz olyan apró mélyedéseket és repedéseket, amelyben a különböző szennyeződések megtapadhatnak. Ennek köszönhetően a tisztán tartása egyszerű, akármelyik konyhai tisztítószerrel elvégezhető.

Természetesen a valódi fa sem szorulhatott ki teljesen a munkalapok palettájáról. A legnagyobb előnyük abban mutatkozik meg, hogy valódi melegséget képesek árasztani magukból, emiatt a lakberendezésben igen fontos szerepet töltenek be. A segítségükkel élettel telivé varázsolhatjuk a konyhánkat. Miközben barátságos környezetet teremtünk, a konyhabútor eleganciáját is megteremtjük. A fa érintése igazán kellemes, nem véletlenül ragaszkodunknak hozzá a belsőépítészek és a lakberendezők a helyiség esetén. Nagyszerűen kombinálhatók akár egyszínű bútorlapokkal, akár fémes felületekkel is. A fa eredeti mintázatának kiemelése érdekében bátran alkalmazhatunk kontrasztos színeket!

Természetesen szót kell ejteni a szín fontosságáról is. Általánosságban kijelenthető, hogy a legfontosabb szempont a mi igényünk, a kiválasztott szín a mi tetszésünket kell elnyerje elsősorban… Ez valóban igaz, de nem árt szem előtt tartani az alapvető ajánlásokat is annak érdekében, hogy a kiválasztott munkalap egy év múlva is jó döntésnek bizonyuljon.

A hófehér munkalap igazi divatszínné vált, ami elsősorban a minimalista stílusirányzat előtörésének volt köszönhető. Valóban, a hófehér munkalap lenyűgözően szép, de csak abban az esetben, ha összhangot képes teremteni a konyha egyéb felszereléseivel. Ha arra gondolunk, hogy a hűtőszekrényünk, a tűzhelyünk vagy a mosogatógépünk is gyakran fehér színű, nem nehéz elképzelni, hogy egy fehér színű munkalap is lehet tetszetős és igényes. Az azonban tagadhatatlan, hogy a hófehér felület rendszeres tisztítást igényel, az elnagyolt törlések nyomai látható csíkokat eredményezhetnek.

Sokan az egészen sötét színekre esküsznek; a feketére, a feketébe hajló sötétszürkére vagy a csokoládébarnára. Nagyszerűen kombinálhatók a világosabb bútorokkal és a csempékkel, arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a sötét munkalapok beszűkíthetik a teret. Emiatt a sötét felületek elsősorban tágas konyhák esetében nyújtanak szerencsés választást. Amennyiben a feketét túlzottan sötétnek ítéljük meg, számos „divatszín” közül választhatunk, amelyek a minimalista irányzatok használata során meghatározó szerephez jutnak: ilyen például a grafitszürke és a sötétbarna is. A sötét felületeket kifejezetten praktikusnak ítélhetjük meg, amelyek jól társíthatók a legkülönfélébb stílusirányzatokkal; akár még egy skandináv konyhában is tökéletes választást jelenthetnek.

A klasszikus szürkék, illetve a középszürkék használata egyre elterjedtebb. Mára ugyanolyan fontos szerepet töltenek be a lakberendezésben, mint a bézs vagy a pasztellárnyalatok. A sikerének titka abban rejlik, hogy a szürke a lehető legsemlegesebb szín, amit el lehet képzelni, ráadásul a roppant divatos minimalista irányzatokba is tökéletesen illeszkedik. A szürke nagyszerűen mutathat világos és sötét bútorlapok használata esetén is.

Ha le szeretnénk cserélni a megkopott, elhasználódott konyhabútorunkat, fordítsunk kellő figyelmet a munkalap kiválasztására is. A munkalap anyaga, színe, illetve textúrája alapjaiban határozza meg a konyhánk összképét, érdemes tehát időt szánni a kiválasztásra! A BAUHAUS szakáruházak és webshop kínálatában található munkalapok nagyszerű választásnak bizonyulhatnak. Ismerjük meg a termékeket, és válasszuk az ízlésünknek és igényeinknek leginkább megfelelőt!