Alapozó

Megtekintés Rács Lista
Növekvő sorrendbe Csökkenő sorrendbe

ALAPOZÓ FESTÉK – A TÖKÉLETES EREDMÉNYÉRT!

Az alapozó festék használata több célt szolgál. A legalapvetőbb célja a festék tapadásának segítése, emellett elősegíthetjük vele a nedvszívást, illetve magát a vakolatot is ápolhatjuk. Úgy tartjuk, hogy az alapozást festés előtt kell elvégezni, de burkoláskor, vakoláskor, illetve hőszigeteléskor is sikeresen alkalmazhatjuk a munkaminőség javítása érdekében.

Ennek ellenére általánosságban elmondható, hogy a mélyalapozót a festést megelőzően használjuk. Elsősorban a festék biztos tapadását segíti, illetve megakadályozza a száradási foltok kialakulását, amelyek a napsütötte szobákban akár szemmel látható szépséghibaként jelentkezhetnek. Sőt, az alapozó lehetővé teszi, hogy a festék abban a színben pompázzon, amilyet a gyártó megálmodott, és amilyet kiválasztottunk. Alapozó nélkül előfordulhat, hogy a fal anyaga, illetve a már meglévő festékréteg módosítja az új réteg színét.

Az alapozók rendszerint diszperziós alapanyagokkal rendelkeznek, így a keverésük és a használatuk nem okoz semmilyen nehézséget, gyakorlat nélkül is könnyedén elvégezhető a felhordásuk. Csupán arra kell figyelmet fordítanunk, hogy a keverési útmutatónak megfelelően járjunk el!

Érdemes tisztában lenni néhány dologgal a mélyalapozók használatát illetően. Habár gyártónként és termékenként eltérhet az alapozók keverésének és használatának módja, számos általános ajánlás megfogalmazható velük kapcsolatban.

Mielőtt elkezdenénk felvinni az alapozót, meg kell vizsgálnunk a falfelületet. Amennyiben fellazult vagy felhólyagosodott felületeket találunk, netalán porlik a vakolat, a meggyengült részeket el kell távolítani. Vagyis rossz állapotban lévő fal esetén a hibák kijavításával kell kezdenünk a munkát. Alapigazság, hogy az alapozó készítményt csakis szilárd falfelületre lehet felvinni.

Az alapozó használata előtt szükség lehet a felület portalanítására is. Az alapozó csak abban az esetben tudja ellátni a feladatát, ha a felület megfelelő tisztasággal rendelkezik. A lakóingatlanok esetében ritkán szembesülünk olyan pormennyiséggel, ami problémát okozna, műhelyek, gazdasági és elhanyagolt helyiségek esetében viszont jelentkezhet ilyen nehézség. Ez esetben gondoskodnunk kell a falak megtisztításáról. Műhelyek és konyhák esetében gyakran előfordul zsíros és olajos szennyeződés, ami szintén tisztítást igényel az alapozó felvitele előtt.

Arról is gondoskodnunk kell, hogy alapozó készítmény csak arra a felületre kerüljön, amit le szeretnénk festeni. Az alapozó ne kerüljön sem fára, sem műfára, sem más olyan felületre, amire nem való! Kis mennyiségben az alapozó nem fogja károsítani ezeket a felületeket, a letisztításuk azonban macerás. Érdemes védőfóliát alkalmaznunk, vagy inkább figyelmesen végezni az alapozó felvitelét.

Soha ne használjunk olyan alapozót, aminek a szavatossági ideje lejárt. Az ilyen készítményekkel több kárt okozunk, mint amennyi hasznot hajtunk… A lejárt szavatosságú alapozó nem végzi el a feladatát, rosszabb esetben ellentétes hatást vált ki, és foltokat idéz elő. Szerencsére a „romlott” alapozó egyszerűen felismerhető, mivel szúrós, rothadó szagot áraszt.

Érdemes tudni, hogy a gyártók minden esetben közzéteszik a használatra vonatkozó ajánlásaikat, ezeket megtaláljuk a csomagoláson. A felhordást szobahőmérsékleten, illetve szobahőmérséklet alatt, de fagymentes környezetben érdemes végezni. Nincs szükség speciális eszközre, egy hagyományos széles ecset vagy egy teddy henger tökéletesen alkalmas a feladatra. Olyan öltözetet válasszunk, amit egyáltalán nem sajnálunk, mivel az alapozó nagyon nehezen mosható ki a ruhából! Érdemes védőszemüveget és kesztyűt is használni; habár az alapozó nem mérgező, szembe nem kerülhet.

Figyeljünk arra, hogy az alapozót mindig száraz felületre vigyük fel! Ne hígítsuk túl, de ne próbáljunk „extra hatást” elérni kevesebb víz használata által sem! Ha alapozást végzünk, a teljes falfelületet kezeljük, nem csupán egyes problémásnak ítélt részeit. Ha foltokban dolgozunk, nagy valószínűséggel a festést követően is foltokkal kell szembesülnünk.

A BAUHAUS szakáruházak és webshop kínálatában található alapozók, tapadásnövelő emulziók és mélyalapozók nagyszerű szolgálatot tesznek a munkánk során. Alkalmazzuk őket a használati útmutatónak megfelelően, és nem fogunk csalódni az eredményben!