Emelkedő irány beállítása

Ablakpárkány és könyöklő

Az ablakok tartozékai az ablakpárkányok és könyöklők. Gyakran megtörténik, hogy az ablakpárkány és könyöklő beszerzése elmarad az építkezés zűrzavaros időszakában, ablakvásárláskor nem fordítunk rá kellő figyelmet, és később pótoljuk mulasztásunkat.

De mi is a különbség az ablakpárkány és könyöklő között? Külsőre nagyon hasonlóak, azonban egyáltalán nem mindegy, melyiket hova helyezzük el.

A belső térben elhelyezett könyöklők elsősorban esztétikai célt szolgálnak, emellett apró díszeket, legtöbbször cserepes virágokat helyezhetünk rájuk. Ezzel szemben a külső ablakpárkánynak erősebbnek, ellenállóbbnak kell lennie, ugyanúgy ellen kell állnia az erős napfénynek, mint a téli fagyoknak. A külső ablakpárkány elsődleges feladata az ablakra hulló csapadék elvezetése, ugyanis az ablak területére zúduló folyadékmennyiséget nem a falra, hanem a falon túlra kell kivezetnie. Egy jól elhelyezett ablakpárkány kifelé lejt és néhány centiméterrel szélesebb, mint az ablak alatti falrész külső sík felülete. A kültéri ablakpárkány leginkább alumíniumból, műanyagból, kőből vagy gránitból készül.

A belső könyöklőnek ennél merőben egyszerűbb a dolga, csupán az esetlegesen lecsapódó párától kell megvédenie a falat, ami elenyésző vízmennyiséget jelent, emellett a viráglocsoláskor kicsöppenő vízcseppektől kell elszigetelnie az ablak alatti falrészt. A belső könyöklő anyaga legtöbbször műanyag, műkő, gránit vagy fa, annak függvényében, hogy melyik említett anyag harmonizál leginkább lakásunk belterével, illetve ablakunk stílusával.

Az ablakpárkányokat és könyöklőket az ablakkal együtt, de természetesen külön is meg tudjuk vásárolni. A fent említett anyagok közül válogatva azt tapasztaljuk, hogy számos szín és mintázat (erezettípus) közül választhatunk. A műanyagból készült ablakpárkány és könyöklő fehér és barna különböző árnyalataiban érhető el, mindegyik típushoz végzárót tudunk vásárolni, ami nem csupán esztétikai funkciót tölt be, hanem megakadályozza a por, víz vagy apró bogarak bejutását az ablakpárkány és könyöklő belsejébe. A műanyag mellett népszerűek a műkőből, a természetes kőből illetve gránitból készült termékek is. Itt is többféle szín és minta áll rendelkezésünkre. Ezeknek a végére nem szükséges végzáró, mivel tömör termékekről van szó. A fakönyöklők színe aszerint változhat, hogy milyen fából készül, illetve festékkel lehet rajta változtatni, de a gyártók általában maradnak a fa természetes árnyalatainál.

Itt kell megemlíteni a különleges igényeket és színeket is. Aki valamilyen egyedi színben tudja elképzelni nyílászáróinak ablakpárkányát vagy/és könyöklőjét, erre festés által nyílik lehetősége, ami történhet úgy, hogy anyagában színezik a terméket vagy színes fóliával vonják be.

A külső ablakpárkányok egyértelműen gyakoribb tisztítást igényelnek, mint a beltéri könyöklők. Jobban ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, ennélfogva gyorsabban kopnak, piszkolódnak, fakulnak. Nagyon fontos a tisztítószer megfelelő kiválasztása, ne használjunk maró hatású, agresszív vegyszereket még akkor sem, ha azt tapasztaljuk, hogy ablakpárkányunk erősen szennyezett és nehezen tisztítható. Mind a külső párkányok, mind a belső könyöklők tisztítására ugyanazokat az eszközöket használjuk, amit az ablak tisztításához.

Amikor ablakpárkány vagy könyöklő cseréje történik, vagyis abban az esetben, amikor nem egyidőben szerezzük be az ablakkal a terméket, nagyon fontos a pontos méret ismerete. Utólagosan nehéz, sőt kemény anyagok esetén sokszor lehetetlen változtatni rajta. A méret mellett nem árt a színválasztásra is figyelmet fordítani, mert például egy évtizedes műanyag ablakkeret idővel elszíneződhetett, ezért csere alkalmával talán egy törtfehér vagy világos bézs árnyalat lesz a legszerencsésebb választás. A beltéri könyöklők színe védettségük miatt nem, vagy nagyon keveset változik az évek során. Csupán a rájuk helyezett tárgyak, virágcserepek alatt megálló víz hagyhat foltot rajtuk.

A kőből vagy gránitból készülő darabok igényesnek és tartósnak mondhatók, nem csúnyulnak el, nem kopnak meg, csupán arra kell vigyázni, hogy az említett anyagok illeszkedjenek lakásunk, házunk stílusához.

Mielőtt ablakpárkányt vagy könyöklőt választunk, alaposan informálódjunk az aktuális és bőséges kínálatból. Ha sikerült döntést hoznunk, vegyük meg a méretre megvásárolt terméket, és akár önállóan elhelyezhetjük mind a külső, mind a belső ablak alatti részre. Ha nem érzünk magunkban elég tehetséget az ablak kiegészítőinek felszereléséhez, akkor bízzuk szakemberre az elhelyezést. Ezt követően élvezhetjük a befejezett munkát.

Card logos